News

A Nemzeti Sportrádiónak Tanyi Barnabás volt a vendége, aki kifejezetten magas célokat tűzott ki maga elé a jövőben. Az Egyesült Államok beli Detroit utánpótlásában nevelkedő játékos az interjú során ...
A labdarúgó NB I-ben élre álló Ferencvárosi TC honlapján tudatta, hogy a Kecskemétre kölcsönadott védőjét, Pászka Lórándot néhány napon belül kétszer is meg kellett műteni perforált vakbél miatt.
Elsősorban a világbajnoki sorozatban megszerzett tavalyi ötödik helyezésének megjavítása a célja Lehmann Csongor olimpiai 11. helyezett triatlonosnak, aki a következő hetekben zárja felkészülését az ...
A BEK-ben. illetve BL-ben a madridiak összesen 53 mérkőzést vívtak angol csapatokkal, és mindössze kétszer arattak a mostani továbbjutáshoz elegendő, négygólos sikert: az 1975–1976-os kiírásban 5–1-re ...
A BBC most arról írt, hogy az Közép- és Észak-amerikai zónát irányító testület, a CONCACAF elnöke, Victor Montagliani bírálta a bővítés ötletét, ahogy nem értett egyet a tervvel az európai szövetséget ...
Papíron megvan a Ramsnél minden poszton a biztos kezdőjátékos, de a védelem bármelyik pontjára jöhet erősítés, főleg a középső és a hátsó sorba. A támadófal cseresorának megerősítésén sem lepődnénk ...
Új biztonsági főnök vigyáz Cristiano Ronaldóra és családjára – írja szaúdi forrásokra hivatkozva a Clarín, de a napokban számos bulvárlap, így a Daily Mail hasábjain is megjelent az információ.
Marozsán Fábián magabiztos győzelemmel bejutott a 16 közé a 2.5 millió euró összdíjazású müncheni salakpályás férfi tenisztornán.
A csehországi Ceské Budejovicében zajló női jégkorong-világbajnokságon az A-csoportban Finnország 2–1-re legyőzte Svájcot, ...
A FIFA-hoz fordult a labdarúgó NB III Délkeleti csoportjában szereplő FC Dabas klubvezetősége Tamás Kornél átigazolása miatt.
A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében Dortmund–Barcelona és Aston Villa–PSG visszavágót rendeznek, tehát két csapat ...