News
Úgy éreztük, hogy idén sikerülni fog. Nem tavalyhoz akarom hasonlítani, mert akkor is hittünk benne, de úgy éreztem, hogy ez ...
Közzétette a Belügyminisztérium a 2025/26-os tanév rendjéről szóló rendeletének tervezetét, amit június 7-ig lehet ...
A világbajnoki pontversenyben éllovas Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj ...
Pénteken lemondott a cseh igazságügyi miniszter, Pavel Blazek, miután az ellenzék kérdőre vonta amiatt, hogy a minisztériuma ...
Nem tudni, hogy frappáns rendezői döntés vagy a sors fintora, de a Szirének éppúgy működik, mint a címében szereplő mítikus lények: első blikkre végtelenül vonzó, közelebbről azonban nem olyan meggyőz ...
Az idős, beteg Kádár János váratlanul jelent meg az MSZMP KB ülésén 1989. április 12-én, és egy zavaros, látszólag ...
A Haribo a biztonság kedvéért az érintett gumicukorfajtából az összeset visszahívta, és visszavásárolja a már megvásárolt ...
Felajánljuk a Kölcsey Gimnázium eltávolított tanárainak, hogy a Ludas Matyi Alap májusi bevételéből átvállaljuk azt a majd ...
08:05 Borzalmas részletek derültek ki a letartóztatott javítóintézeti igazgató és párja ügyében 13:09 Nyilvánosságra hozta a ...
Több mint huszonöt Makovecz-műből lesz műemlék, védetté válik a felcsúti Puskás Akadémia kollégiuma is ...
Igazi nyári idő várható hétvégén, a jövő hét pedig igazi kánikulát tartogat majd, írja az Időkép . Hétfőn csak helyenként a ...
Várkonyi Andrea reklámügynöksége, a Whitedog Media Kft. folyamatosan egyre nagyobb bevételeket ér el: a frissen leadott ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results